top of page

Rólunk

A CSÁO! fantázianéven futó kis csapat lelkes drámapedagógusokat tömörít, akik 2018. májusában végeztek Kaposi László drámapedagógiai tanfolyamán a Marczibányi téren. A színes összetételű, szociálisan érzékeny csapat tagjai végül úgy döntöttek, szeretnék folytatni a közös munkát a dolgos hétköznapokban is. Foglalkozásaink a nehéz körülmények között élő gyerekek és fiatalok problémáikra keresnek választ - velük közösen, nem pedig a fejük felett. Célunk, hogy a legkisebbektől a legnagyobbakig mindenki megtapasztalhassa a játék szabadságát.

Kik vagyunk?

fannPDT_7949 (1).jpg

Fanny vagyok, növénygyűjtő, árnyékfotós, drámapedagógus. A CSÁO! nekem egy kreatív műhely, ami oda visz, ahová csak szeretném. 

 

Jártam már az idő peremén és az Üvegtó bálnataxiján, kémleltem madarat Sinistra egén és szüreteltem a Gumicukor-ligetben. Voltam már énekes, jósnő és nagypapa, lehetnék űrhajós, szél vagy lepkegyűjtő. 

 

Nekem a CSÁO! szabadság és csapatjáték, fűben mezítláb kergetőzés, tavaszillat, kaleidoszkópba nézés. Egy világ, amit közösen alkotunk, építünk, írunk és átírunk, ahol együtt játszunk, tervezünk és újra meg újra átváltozunk. 

logos_csáo.kriszta3 (1).jpg

Kriszta vagyok, orvos, óvodaalapító és drámapedagógus.

Két gyerekem van, egy kiskamasz és egy nagykamasz. Játszunk és “drámázunk”, zajlik nálunk az élet, néhány állat társaságában: Kupakkal, Szalámival, Nemecsekkel és Cerkával.

 

Nekem a CSÁO! játék, alkotás, inspiráció és háromnővér, így egyben. 

Közös elszántság, hegyek mozgatása, a gyerekek szemének várakozó csillogása, a zárkózottságuk oldódása alkalomról alkalomra, a távolságtartásuk eleinte, a kívülről figyelés, aztán a székük behúzása a játékkörbe, a beszólogatásuk, az egyre felszabadultabb nevetésük, az egyre bátrabb önkifejezésük – a szabadság öröme!

logos_csáo.zsófi3 (1).jpg

Zsófi vagyok, voltam bohócdoktor, vagyok mamaszítá, kisgyermekgondozó és drámapedagógus.

 

Nekem a CSÁO! azt jelenti,hogy van itt 3 lány, akik nagyon különbözőek, de ugyanazt a célt tűzték ki maguknak. A CSÁO! egy bázis, Csigában ötletelő, önfeledten játszani tudó csapat, akik még nagyon sok helyre szeretnének játszva eljutni. A CSÁO! nekem a megérkezés, a hely, ahol végre azt érzem, igazán van értelme annak, amit csinálunk.

És te?

Jössz játszani?

Fotók és dizájn: Salgó Viktória

csaouk-04.jpg
csaouk-04.jpg
csaouk-04.jpg
bottom of page